:: CORVINUS MAGYAR OSZTRÁK BARÁTI KÖR ::
[::....menü....::]
ismertető>>
programok>>
beszámolók 2016>>
beszámolók 2015>>
beszámolók 2014>>
beszámolók 2013>>
beszámolók 2012>>
beszámolók 2011>>
beszámolók 2010>>
beszámolók 2009>>
beszámolók 2008>>
beszámolók 2007>>
beszámolók 2006>>
beszámolók 2005>>
elérhetőség>>

2013. december 14. Záró ebéd a Juventus étteremben

Ádventi hangulatban gyülekeztünk a Juventus étteremben, ahol záró ebédünket tartottuk. Mint minden évben, idén is Fodor Gábor fuvolaművész és tanítványai szép zenéjében gyönyörködhettünk, akiket Halmos Erika zenetanárnő kísért zongorán. Szép verseket, és prózát hallgathattunk meg Orbán Júlia Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó előadásában. Ezután titkárunk, Zsuzsa ajándékokat adott át a Kör munkáját segítő klubtársainknak. Az étterem dolgozói felszolgálták a finom ételt. Kicsit még beszélgettünk, majd kellemes ünnepeket kívánva egymásnak, lezártuk a 2013-as évet.

2013. december 7. Kirándulás Baden bei Wien és Laxenburg városokba

Hideg, szeles időben indultunk az idei év utolsó buszos kirándulására. Badenbe érkezve városnézésen vettünk részt.

A szálingózó hóesésben megtekintettük a belvárost, Beethoven házát, a Városházát, a Szentháromság szobrot, és a többi műemlék palotát. A város címerét is láttuk a házakon.

Bementünk a Frauenkirchébe is. Baden már a rómaiak ideje óta fürdőváros, megnéztük a női fürdőt, és a többi fürdőt is. Még az utcán is érezni lehet a gyógyvíz kénes illatát. Sétánk befejezéseként a Kurparkban jártunk.

Ezután fakultatív kirándulás következett: Heiligenkreuz, amit (lehet, hogy a hideg miatt) teljes létszámban választottunk. Ott is hózápor fogadott bennünket. A kolostorban sem volt melegebb, ahol magyar származású vezető vitt körül bennünket.

Ezután ismét visszatértünk a karácsonyi díszkivilágításban tündöklő Badenbe, ahol szabadidőt kaptunk. Elvegyültünk a vásárban, és forralt bort, puncsot kóstolgattunk.

Mai kirándulásunk utolsó állomása Laxenburg volt, ahol a kézműves vásárt kerestük fel. A hideg idő ellenére szép kiránduláson vettünk részt, és jól éreztük magunkat.

2013. dec.5. Mikulás est a Juventus Étteremben

Ebben az évben is énekszóval vártuk a Mikulás érkezését. Nagy volt az öröm, mikor betoppant hozzánk. Panaszkodott, hogy a hó hiánya miatt gyalog kellett jönnie. Miután biztosítottuk, hogy sokat túráztunk, és jók voltunk, segédjével kiosztotta az ajándékokat. Jó hangulatú este volt.

2013. november 16. Libaebéd a Juventus étteremben

A hagyományos Márton napi libaebédünket idén új helyszínen, a Juventus étteremben tartottuk meg. A Klub tagságából 22-en vettünk részt rajta. Aki eljött, nagyon jól érezte magát. Finom, ízletes libacombot ettünk, és jó volt az új bor is. Most bátran indulhatunk a következő év felé, mert mint a szólás tartja, ki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik. Bennünket ilyen veszély nem fenyeget!

2013.október 30. Gyertyagyújtás a sopronbánfalvi Hősi temetőben

Szép hagyomány, hogy tagjaink minden évben megemlékeznek az I. és II. világháborúban elesett katonákra. Emlékművük előtt mécseseket gyújtunk és fejet hajtunk. Ebben az évben is 17.00–kor találkoztunk az Erzsébet kert bejáratánál, hogy közösen sétáljunk fel a temetőhöz. Sajnos nagyon kevesen gyűltünk össze. Mire kiértünk már besötétedett. A meggyújtott mécsesek fényénél meghatódottan álltunk és az I. világháborúban elesett katonákra gondoltunk. Tovább haladtunk és megálltunk még a II. világháborúban elesett magyar és német katonák emlékére felállított kereszt előtt is és meggyújtottuk a tisztelet és emlékezés lángjait. Kisétálva a temetőből a kellemes, késő őszi időben a Hársfasoron bandukoltunk vissza a szépen kivilágított városba.

2013. október 23. Rotary séta

A Corvinus Kör idén is szép számmal vett részt a hagyományos jótékonysági sétán. Idén a felújított várfalsétányon kalauzoltak bennünket. Vezetőink Gabrielli Gabriella és Nemes András voltak. Nagyon érdekes volt a tájékoztatás, örömmel vettünk részt. A Széchenyi térről indulva először a Hűségzászlónál róttuk le tiszteletünket, majd a volt Bírósági épület előtti térről mentünk a Várfalsétányra. A Tűztoronyhoz érve, egy kis harci játék bemutatásával ért véget a sétánk. Visszatérve a Széchenyi térre, "terülj asztal " várt bennünket. Tartalmas délelőttünk volt.

2013. október 19. Kirándulás Zircre és Nádasdladányba

Szép napsütésben indultunk el első úti célunk felé az angol vidék romantikáját idéző Nádasdy kastélyba. Amikor a kastély épült még Sárladánynak hívták ezt a települést. Ezt a Tudor stílusban épített, és gyönyörűen felújított kastélyt helyi idegenvezetéssel néztük végig. Megtudtuk, hogy csak 2 db eredeti bútor maradt a kastélyban, a többit, amit láthattunk azok korhű darabok, amiket ajándékba kaptak. Az épület legimpozánsabb része az egykori Ősök Csarnoka, ahol a legjelentősebb családtagokról készült nagyméretű festmények díszítik a falakat. Ennek a helyiségnek a kandalló és a 2 db kovácsoltvas csillár is az ékessége. A könyvtár terem is szemet gyönyörködtető a faragott fa csigalépcsőjével, amivel a galériára lehet felmenni. Kint a park felől is körbe jártuk az épületet, majd folytattuk utunkat Zircre. Zircen közösen az Apátság könyvtárába mentünk, ahol helyi idegenvezetőnk mutatta be a könyvtár nevezetességeit. Ezután szabadidőt kaptunk a szép napsütéses időben és ki-ki kedve szerint ismerkedhetett a helyi látnivalókkal. Az arborétum is csodálatos, őszi színei méltó befejezést adtak az élményekkel teli napnak.

Csoportunk a kastély előtt

2013.szept.28.Túra Brennberg-Görbehalom útvonalon

Ez a túra programon kívüli, külön szorgalomból történt, mivel idén sok túra elmaradt az időjárás miatt. Sajnos csak öten vettünk részt, de nagyon kellemes volt az idő és nagyon szép volt az erdő is. Még nyoma sem volt az ősznek, minden fa és bokor üde zöld volt. Nagyon kellemesen éreztük magunkat, mint mindig, ha együtt vagyunk.

2013. szeptember 25. Klubnap

Dr.Turbuly Éva fő levéltáros tartott előadást a hallgatóságnak dr.Friedrich Károlynak a levéltárnak átadott hagyatékáról. Az előadáson jelen volt fia is, dr.Friedrich András, aki a hallottakat saját élményeivel és tapasztalataival egészítette ki. A hagyatékból megtudhatjuk, hogyan történt régen a filmek beszerzése, és maga a vetítés. Hogyan készítette saját filmjeit, és a városi idegenvezetés hogyan is zajlott abban az időben. A hallgatóság közül sokan személyesen is ismerték Karcsi bácsit.

2013. szeptember 21. Linz – Steyr kirándulás

Egy rögtönzött programon kívüli kirándulás volt. 7 órakor indultunk a szokott helyünkről csepegő esőben. Először Steyr-be mentünk, ahol a városka főterét jártuk körbe és gyönyörködtünk a szép cégérekben, és a régi épületekben Az óváros egyesíti a stílusokat és korszakokat, a gótikától a reneszánszig, a barokktól a rokokóig. Itt található a tartomány legrégebbi gótikus épülete a Bummerlhaus. Megnéztük a 2 folyó az Enns és Steyr találkozását, lenyűgöző volt látni, hogy milyen erővel hömpölygött a víz, melyet szállítási útvonalként és villamos energia erőforrásaként is használnak.

Innen egy félórás utazással értünk el Linzbe. Itt megnéztük a Duna hídját, a régi és új Dómját. Az új Dóm be van ékelődve a város házai közé, de közben meg olyan monumentális, két szinten vannak a színes ólombetétes ablakok, valami lenyűgöző, és kint meg nincs körülötte tér hagyva. Megnéztünk még néhány nevezetes épületet, és sétáltunk a bevásárló utcájában. Majd jól elfáradva és a hideg széltől átfújva érkeztünk vissza a buszhoz, és a késő esti órákban haza.

2013.szeptember 07. Túra Ágfalva-Loipersbach-ba

Ágfalváig autóbusszal, majd gyalog indult el 7 fős csapatunk a határ felé. Alig pár lépés után, észrevettük, hogy már nyolcan vagyunk. Hozzánk csatlakozott egy szép, szelíd, szeretetre vágyó kutyus. Hűségesen kísért bennünket az egész úton. Szép idő volt, jó volt sétálni. Kellemesen elfáradva indultunk haza.

Hűséges kísérőnkkel.

2013. augusztus 17. Hohe Wand Naturpark-i kirándulás

Szép napsütéses reggelen indultunk el kis csoportunkkal elsőnek Wiener Neustadt nevezetességeit megnézni. A városi körséta után kaptunk egy kis kávé szünetet, majd folytattuk utazásunkat a Hohe Wandra. Ahogy közeledtünk a hegy lábához egyre több ejtőernyőst láttunk a Sky Walk fölött keringeni, mely alulról igen kicsinek látszott. Mikor felértünk a fémből készült kilátóhoz, és álltunk a semmiben egy különös érzés járta át az embert. Nehéz volt innen tovább menni, de még hátra volt a hegy másik oldalán egy hagyományos kilátó, melyre akinek kedve volt, felmászhatott és egy egészen más tájat láthatott, mint az előzőnél. Mikor mindenki leért, elindultunk, és a vadasparkon körbe menve értünk vissza a buszunkhoz. Egy különleges élményt nyújtó kirándulással lettünk gazdagabbak.

2013. augusztus 10. Séta Bánfalvára

Végre eljött a várva várt lehűlés, nagyon kellemes volt az erdőben sétálni. Még a madarak is vidámabban csicseregtek. A nagy eső után minden üde zöld volt. Túratársakkal beszélgetve hamar elértük célunkat, közben készítettünk egy két fotót is. Sétánkat természetesen lángos evéssel fejeztük be. Jó volt ismét együtt lenni!

2013. július 27. Kirándulás a Tómalomra

Rekkenő hőségben az elszánt kis csapat elindult Tómalom felé, felszerelkezve napernyővel, szalmakalappal. Bizony jól tettük, mert az út feléig tűző napon gyalogoltunk, igaz szép családi házak, majd hétvégi kertek között. Örültünk, mikor elértük az erdőt, végre jó hűvös úton folytatjuk utunkat. Örömünk hamar alábbhagyott, mivel sok szúnyog támadt ránk. Nem győztünk csapkodni és hessegetni a szemtelen szúnyogokat. No de hamarosan megérkeztünk, kicsit megpihentünk, majd buszra ültünk és hazautaztunk. A szúnyogokat felejtve jó volt egy kis mozgás és együttlét.

2013. július.20. Ötschergraben-i kirándulás

Ausztria legszebb és leghíresebb szurdokvidéke. Kiépített utakon haladhattunk libasorba. Gyönyörű fenyves erdő, vízesések, hatalmas sziklák között vitt az út. Hidakon, lépcsőkön fel és le, de megérte a küzdelem, mert gyönyörű volt a táj.

Hosszúra sikerült a túránk, igaz sokszor megpihentünk. A vége felé még hegyet is másztunk. Nekünk igazi túlélő túra volt: a 4-5 órás túrát a mi csoportunk 7 óra alatt tette meg. Nagyon elfáradtunk, de megérte a szép látvány, az élmények. Utólag már elfelejtettük a küzdelmet és a buszban hazafelé pihentünk.

Nagy élményben volt részünk és megmérettettünk.

2013.július 13. Kirándulás a Fertő tóra.

Szép nyári reggelen indultunk sétahajózni a Fertő tóra. A szokásos törzsgárda, 9 fő, volt együtt. Megérkezve a tóhoz, gyors jegyvétel után már indult is a hajónk. Kellemesen éreztük magunkat a hajón, fényképeztünk és nézegettük a tájat. Hamar eltelt a félóra. Utána végigsétáltunk a mólon, nosztalgiáztunk egy kicsit, rég jártunk arra. Aztán elsétáltunk a tóig, egy kicsit pihentünk a parton, majd indultunk vissza a buszmegállóhoz. Hazafelé megszakítottuk utunkat a már szokássá vált Kovács étteremnél, halat enni. Nagyon jó kirándulás volt, jól éreztük magunkat.

2013. június 26. Klubdélután

A klubdélután keretében a Soproni Horváth József magángyűjteményt látogattuk meg. Nagy élményben volt részünk. Tárlatvezetőnk, Rennerné Mária ismertette velünk a Kossuth-díjas soproni festő életét és munkásságát. Nagyon élveztük az anekdótákat, amit a tárlatnézők meséltek. Utána, tüzetesen végignéztük a festményeket, melyekhez a helyi tárlatvezető, Hortobágyi Ágnes fűzött egy kis történetet. Nagyon köszönjük mindkét vezetőnknek az értékes és élvezetes vezetést. Nagy élményben volt részünk, sajnálom, hogy nem jöttek el többen. Sokat lehetett tanulni és gyönyörködni ezen a délutánon. Jó volt ismét látni a csodálatos képeket és jó volt együtt lenni.

S. Horváth József: Mi lesz veled?

2013. június 8. Gyalogtúra Fertőbozra

Az esős napok után végre szép napfényes időben indultunk mai túránkra. A híres nagycenki hársfasoron haladtunk végig, melyet „tiszteletünkre” lekaszáltak. A finom szénaillat mellett a deréig érő fűben szép mezei virágokban gyönyörködhettünk. A hársfasor végén megpihentünk Széchenyi Béla és fiatalon elhunyt felesége, Erdődy Hanna síremlékénél. Ezután rövid erdei szakasz következett, ahol éppen most érett a szamóca, melyből csemegéztünk. Az erdőből kiérve már látszottak a falu házai. Végigsétáltunk a szép búzamezőn, fotót készítettünk a Szt. Apollónia szobornál, és beértünk Bozra. Most már csak egy cél lebegett előttünk: a Bozi Rozi csárda, ahol szomjunkat, és éhségünket csillapíthattuk.

Együtt a csapat.

Végig az állén, irány a cél.

Átkelés a síneken.

Csak libasorban!

A Szt. Apollónia szobornál.

2013. május 29. Klubdélután.

A klubdélután keretében a Zettl-Langer gyűjteményt látogattuk meg, mely egy XIX. századi polgári lakás. Különleges élményt nyújt a festő és műkedvelő Zettl Gusztáv gyűjteménye. Az Ő utódai, a család tagjai, gondozzák a gyűjteményt. Bennünket nagy örömünkre Langer Ágnes vezetett végig a lakáson. Sok-sok anekdótát mesélt a családról és a 120 éves gyűjtemény keletkezéséről. Élvezetes délutánunk volt.

2013. május 25. Kirándulás Bánfalvára

Borús idő lévén csak négyen indultunk a szombati sétára. A programtól eltérően nem a Hétbükkfához, hanem a rövidebb utat választva, Bánfalvára indultunk. Itt először Gergácz Berta kiállításában gyönyörködtünk a pálos kolostorban. Utunkat folytatva a szokásunkká vált lángos evés következett. Szerencsénk volt, nem esett az eső. Jó volt együtt lenni, kár, hogy a társaink nem jöttek, megijedtek az időjárástól.

2013. május 18. Kirándulás Maissauba és Eggenburgba

A nap is kisütött mire Maissauba értünk. A bánya bejárata előtti kert lila színű virágokkal volt beültetve, összhangban az itt bányászott ametiszt színével. Bent az animációs teremben levetített előadás után, lementünk a bányába , ahol számunkra is tisztán látható volt az az ametiszt sáv, mely kb. 15 m mélyen a felszín alatt húzódik el változó vastagságban. A felszínre érve, a bánya körüli kertben kialakított energia pontokon megpihenve töltődtünk fel pozitív energiákkal. Ezután az innen 17 km-re található Eggenburg városkába vitt az utunk, melynek érdekessége, hogy körben várfallal van védve, mely épen maradt napjainkig. Közösen megnéztük templomát és főterét, majd aki bírta szuflával az körbejárt a városfal mentén. Ismét láttunk néhány gyöngyszemet és még fel is töltődtünk.

2013. április 24. Andrássy Péter előadása

A mai klubnapunkon Andrássy Péter tanár tartott előadást Ki a jobb? címmel. Az ember állat növény kapcsolatát vizsgálta. Az ember a negatív tulajdonságokat gyakran az állatokhoz asszociálja: részeg disznó, buta liba, stb. Az állat és növényvilágban küzdelem folyik a fényért, vízért, táplálékért. Az ember is küzd ezekért, de előfordul, hogy háborúval oldja meg. Mondanivalójának alátámasztására versekből, így Reményik Sándor A szent vegetáció, Gombkötő Márta Örökség, ill. Nagy Gáspár verséből idézett. A mai fiatalokat a természet szeretetére kell tanítani, és hogy jobban ismerjék környezetüket. Előadás után a névnaposokat köszöntöttük.

2013. április 20. Kirándulás Graz-Eggenberg útvonalon

Az év első közös buszkirándulása. Az első utat a hófúvás lefújta,és most is borús az idő. Első célállomásunk a világörökség részét képező Eggenberg barokk kastélyba vezetett. Már a pénztárnál a pávák rikoltozva köszöntöttek bennünket, és mutogatták tollkoronájukat, mely szemet gyönyörködtető,de a kastélyban látott freskók,eredeti bútorok,csillárok,tükrök,kályhák mellett mindez csak parányi szépség volt szemünknek. A kastély kertjében volt az első rövid kis szabadidőnk, majd továbbindultunk Grazba. Idegenvezetőnkkel megtekintettük a város nevezetességeit, majd itt hosszabb szabadidőt kaptunk, s ment ki merre látott. Jól elfáradva egy látványokban gazdag kirándulásról tértünk haza, ahol még az idő is kegyes volt hozzánk és sütött a nap

2013. április 13. Túra Brennberg-Görbehalom útvonalon

Mai túránk Brennberg-Görbehalom útvonalon vezetett. A sok csapadéktól átázott utat a fakitermelő autók kerekei felszántották

A sárt kerülgetve mentünk az út szélén, az út közepén, a bokrok között. Ágak próbáltak elgáncsolni bennünket, földiszeder inda akadt a ruhánkba.

Fele útnál pihenőt tartottunk, előkerült a hátizsákból az elemózsia. Ettünk, ittunk, majd hazafelé indultunk.

Az út vége felé szaporán szedtük a lábunkat, sőt még futottunk is egy kicsit a buszra, de elértük. A Hajnal téren megszakítottuk utazásunkat, és megjutalmaztuk magunkat egy finom lángossal, és egy deci vörösborral. Igazi, jó hangulatú „túlélő” túra volt.

2013. március 27. Dr. Winkler András előadása

Megmagyarázom a verseim címmel Dr. Winkler András tartott előadást verseinek keletkezéséről. A szép szavaknak hatalma van, ezt igazolta Tamási Áron: A szó becsülete című írásával, melyből részletet olvasott fel. Ezután néhány saját verséről mesélt, ismertette azt, hogy mi ihlette megírásukat. Jó hangulatú, érdekes előadást hallhattunk. Utána szokás szerint a név és születésnaposokat köszöntöttük.

2013. március 9. Megemlékezés Dr. Metzl János sírjánál

Hagyományunkhoz méltán idén is felkerestük tisztelt, volt Elnökünk sírját. Velünk tartott elnökünk, Dr. Friedrich András is, aki méltatta Dr. Metzl János Pro urbe díjas sebész-főorvos közösségünkért végzett munkáját, emberi nagyságát. Ezután koszorút helyeztünk el a síron, mécseseket gyújtottunk, és imát mondtunk.

2013. február 21. A Corvinus Kör közgyűlése

A Megyeháza dísztermében tartottuk a 2013-as év közgyűlésünket. Kicsit kevesebben jelentek meg, mint a korábbi években. Dr.Friedrich András elnökünk ismertette a napirendet. Korsch Lászlóné titkárunk bejelentette, hogy nem kívánja ezen túl tisztségét betölteni. Megköszöntük a hosszú éveken át tartó kiváló munkáját, szervezőkészségét, a szép programokat, melyekkel a tagságot megörvendeztette. Ezután nyílt szavazással megválasztottuk az új titkárt: Fodorné Vrana Zsuzsát. Elnökünk, Dr. Friedrich András összegezte az előző év programját, majd ismertette az idei terveket. Meghallgattuk az Ellenőrző Bizottság beszámolóját. Ezzel a 2013-as évet megnyitottuk.